Tbg Channel: Reggel nagykirálynak éreztem magam mikor lazulva, elengedett kormánnyal éppen fújtam az orrom a bringán, like a boss...
…majd eltekert mellettem egy arc, éppen fotózott az iphonejával és valahova el is küldte gondolom instagrammal.
amikor még sodrós cigit szívtam, a Bartók utcán kifelé megtekertem a cigit menet közben, az Árpád úti felüljáró tetején pedig már eldobtam a csikket - azt már nem…
Oké, a hétvégén megpróbálok elengedett kormánnyal megfőzni egy paprikás krumplit
Akkor már elengedett kormánnyal defektes elsőkereket kiszedni, majd manuálozás közben befoltozni és visszatenni. Persze menet közben.
az a helyzet, hogy egyszer vmi ilyesmit is megpróbáltam, és annak nagy pofára esés lett a vége. Ma sem értem, mit gondoltam akkor, amikor menet közben, egy, az első villába szorult sörös dobozt akartam úgy eltávolítani, hogy egyszerűen ráléptem az első kerékre, ami persze azonnal blokkolt. Kicsit ittas voltam persze, óriási szaltó lett belőle.
igen, necces, de ez van. lehet h az apám miatt van az egész, aki kiskoromban azzal hívta fel magára az utcánkban (bartók utca!) a figyelmet, hogy az első kormányra ülve, hátrafele biciklizett kéz nélkül, a seggével kormányozva.
A külvárosban minden másképp van.
(Source: iatnenna)